Raktáron: 3 db
Cikkszám:9789632365763
Leírás:
...kezdetű enciklika jelentőségéről
Karl Jaspers szerint: „A legfontosabb a világon a szeretet, a transzcendencia rejtjeleinek kibetűzése, és minden, amit az értelem meg tud világítani.” A keresztény tanítás szerint pedig a transzcendencia rejtjeleit leginkább a szeretet és az igazságosság mindennapi ügyes-bajos dolgaiban, embertársaink között lelhetjük föl. Jelen kötet arra tesz kísérletet, hogy emberi értelmünkkel világítsuk be némiképp e létterületeket, amikor a Caritas in Veritate szövegéről együtt gondolkodunk, faggatjuk, esetleg kérdőre vonjuk, azzal az őszinte gondolkodói elkötelezettséggel, hogy a „dolgot” magát – a szeretetet és az igazságot - juttassuk szóhoz.
Szókratész, Platón és Arisztotelész óta a közös szellemi munka, a filozófia együttes művelése, az igazra, szépre és jóra irányuló közös törekvés a barátság lényegi része. Sorozatunk második kötetével görög eredetű filozófiai hagyományunk e lényegi és alapvető mozzanata, a filozófiai barátság, a baráti filozófiai beszélgetés fölélesztésére teszünk közös kísérletet. Meggyőződésünk, hogy a keresztény gondolkodás aligha képzelhető el másként, mint közösségek és barátságok párbeszéde, az igazságra irányuló szellem szabadságának közös gyakorlása, azaz mint közös gondolkodás.
Ár:1 020 Ft
Eredeti ár: 1 200 Ft
64
L'Harmattan Kiadó - Sapientia
Scintillae sapientiae sorozat