Bejelentkezés:

Felhasználónév
Jelszó

Sipos Lajos: Új klasszicizmus felé...

Raktáron: 1 db

Cikkszám:9789634462413

Leírás:

Több évtizedes kutatói munka áll az Új klasszicizmus felé… címen egybefoglalt tanulmányok mögött. A kötet ugyan nem szigorúan egybetartozó, a klasszikus monográfia szabályai szerint egymásra következő traktátusokat tartalmaz, a dolgozatok összességükben azonban mégis egy készülő, „nagy Babits-könyv” körvonalait sejtetik.
A kötet szerkesztésmódja műnemi-műfaji kiindulású: elsőként versek vétetnek számba, majd a Prózaformák fejezetcím kínálja magát az olvasó számára, aztán a Babits-család, illetve a „környezet” mintegy 10.000 dokumentumra becsült, igen kiterjedt levelezésébe pillanthatunk bele. Itt kapott helyet néhány, a költő szerkesztői munkásságával kapcsolatos tanulmány is; végül pedig egy tudomány-módszertani dolgozatot olvashatunk (Teleologikus és genetikus szöveggondozás – Babits-szövegek alapján), melyből megismerhetjük a textológia-filológia alapvető irányait, s megtudhatjuk, hogy „a szöveggenetikai eljárás során a szöveg megalkotásának a rekonstrukciója sok esetben a mű poétikai interpretációjához ad új szempontokat”. Az egész kötetet harmonikusan egységesíti maga a kötetcím, az általa jelölt érték- és stíluseszmény: Az új klasszicizmus felé… Sipos Lajos mindvégig azt igyekszik bemutatni s bizonyítani, hogy a babitsi életmű – utólag rekonstruálható – fő szervező ereje az az elhatározás, mely a klasszicizmus újragondolásában találja meg élet- és költészetigazoló értelmét. Mert – immár kétségtelenül – másfajta költészet ez, más típusú világlátás és írásmód, mint amilyet a klasszikus modernség kora (a 19. század második fele) vagy akár az Ady-, akár a Kosztolányi-költészet vallott magáénak.

Ár:2 200 Ft

Eredeti ár: 2 200 Ft

oldalszám

Kiadó

Sorozat

256

Argumentum Kiadó

Babits Kiskönyvtár

Mennyiség: 
Kapcsolodó cikkek